Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Nap: 2021. május 27.

Nyílt töréssel vitték el a sérült gólyát

Néhány napja megsérült a Bogádon fészket készítő egyik gólya. A sérült gólyákat általában áramütés éri, kábellel áramütés nélkül találkoznak, vagy megküzdenek másik gólyával. Ma dél körül még két gólya vitorlázott egymás mellett Bogádon, az egyik vélhetően a sérült gólya volt. Befogni csak legyengült madarat lehet, amíg ereje van, elrepül és amíg repülni képes, addig táplálkozik. Befogáskor egy gólya már nagyon gyenge és ha menhelyre kerül, felépülését követően nem tér vissza korábbi helyére. Kiemelten súlyos sérüléssel a legnagyobb odafigyelés mellett menhelyen sem tudnak rajta segíteni. Amíg egy gólya nagyobb távokat repül, nem kell befogni, a sérült gólyának pihenésre van szüksége, nem várja ember társaságát. Az űzött gólya fáradtabb lesz attól, hogy többször kísérlik meg elfogni. A munkaidőn túl, esti órákban befogott madarat menhelyen általában csak másnap tudják fogadni. A bogádi gólyát hetek óta figyeli a természetvédelmi őr, az áramszolgáltató munkatársai pedig rendszeresen ellenőrzik a fészekkel érintett hálózatszakaszt. A sérült gólya teljes napszakos megfigyelésére pénteken sor került volna, a mozgásából levont következtetéssel biztos döntést lehetett volna hozni jövőjéről.

A sérült bogádi gólya ma este nyílt lábtöréssel került a természetvédelmi őrhöz, teljes felépülésére kevés esély maradt, már nem lesz egészséges madár. A természetvédelmi őr több példát látott már arra, hogy egy fészkét tovább építő magányos gólya új társat talált magának, erre helyben is remény van. A bogádi gólyák fiatal párt alkottak, tojást rakni, költeni idén már késő lett volna, fiókákra jövőre lehetett volna számítani.

A gólyákat sok baleset éri, számuk egyre csökken, a leggyakoribb gondot a légkábelek jelentik. Egy-egy természetvédelmi őr által felügyelt területen évente akár négy-öt sérült gólyát is begyűjtenek. Ha ismét gólyák érkeznek Bogádra, csak megerősíteni tudjuk azt, hogy távolból, türelemmel kell őket figyelni, akkor is, ha sérült egyed van a madarak között. A madarak bajban is sokáig életképesek, amíg ha nehezen is, de repülnek és mozognak, marad idő akár napokon át tartó megfigyelésükre, megfelelő döntés meghozatalára, szakszerű beavatkozásra.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén nyolc természetvédelmi tájegység található, a tájegységeket természetvédelmi őrkerületek alkotják. Bogád egy negyven településből álló őrkerülethez tartozik.

Minden segítő szándékot a szakemberek nevében ezúton is köszönünk.