Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Hírek

Európai uniós információs nap a Tudásközpontban

Helyi önkormányzatok vezetőit, jegyzőit, középiskolás diákokat és egyetemi hallgatókat is meghívott a Europe Direct Baranya a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontba Európai uniós aktualitásokról 2024. március 6-án szervezett konferenciára.

Kerner Barbara irodavezető 10 óra 30 perckor megnyitotta a rendezvényt. Lővei Andrea, az Európai Parlament kapcsolattartója köszöntötte a megjelenteket. Kotlár Eszter és Klebercz Tímea a 2024-es Európai parlamenti választásról tartottak előadást. Dr. Ballester-Bólya Boglárka, az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma miniszteri biztosa az idei esztendő második félévének kihívásairól, Magyarország Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladataira való felkészüléséről adott részletes tájékoztatást. Déltől Zsifkó Ármin (HEAD PTE diákszervezet) moderált kerekasztal-beszélgetést az unión belüli mobilitási lehetőségekről, ösztöndíjakról Szabó Csillával, a Tempus Közalapítvány kommunikációs igazgatójával és Árvai Péterrel, a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Igazgatóságának igazgató-helyettesével.

2019-ben 705 képviselőt választottak a tagállamok választásra jogosult polgárai, 2024-ben 720 képviselőt küldhetnek az Európai Parlamentbe. Úgynevezett degresszív mandátumelosztással dolgoznak, minél kisebb egy tagállam lakosságszáma, annál jobban felülreprezentált a képviselői helyek számában. A 705-ből Németországban összesen 96 főt választhattak öt évvel ezelőtt, a legkisebb Máltáról is érkezhetett 6 fő. Magyarország 21 főt választhatott és a 720 főre emelkedő parlamentben is 21 fővel képviseltetheti majd magát. Magyarország az európai parlamenti választáson egy választókerületnek számít, amelyben a politikai pártok listát állítanak és öt százalékos küszöb mellett arányos rendszerben küldhetnek képviselőket. A megválasztott képviselők aztán nyáron akár a választás idején még nem is látható törésvonalak mentén politikai csoportokba rendeződnek.

Az Európai Unió három legfontosabb szerve közül nemcsak az Európai Parlament sorsa dől el idén júniusban, hanem az Európai Bizottságé is, a parlamenti választások eredménye már mutatja azokat az erőviszonyokat, amelyek alapján az Európai Unió Tanácsa javaslatot tesz az Európai Bizottság elnökének személyére. Az Európai Bizottságot, mint teljes testületet majd az Európai Parlament (EP) választja meg. Az Európai Parlament alakuló plenáris ülése 2024. július 16-án lesz Strasbourgban.

Az EP-választások 2024. június 6. és június 9. között lesznek. Magyarországon hagyományosan vasárnap járulnak a választópolgárok az urnák elé, a választás napja Magyarországon június 9-én várható. Van olyan európai tagállam, ahol csütörtök a választások tradicionális napja (például Hollandia), van olyan, ahol két napon át is lehet szavazatot leadni. A június 6. és június 9. közötti időintervallum minden tagállamnak lehetőséget ad arra, hogy belső érdekeire is figyelemmel tűzze ki a választás időpontját. Magyarországon a választás időpontját a köztársasági elnök tűzi ki.

Mandátumszerzéshez küszöbérték is meghatározható 0 és 5 százalék között. Magyarországon a legmagasabb, öt százalékos a küszöb, ennyit kell szereznie egy pártlistának ahhoz, hogy a 21 mandátum elosztásánál figyelembe vegyék. Különlegesség, hogy Cipruson ez a küszöbérték 1,8 százalék.

1979-ben alakult meg első alkalommal az Európai Parlament. Az első választáson a részvétel meghaladta a 62 százalékot. Ez folyamatosan közel 42 százalékig csökkent, a trend 2019-ben megfordult, a részvételi arány újra meghaladta az 50 százalékot. Az idei mozgósításra indult a Use your vote!, magyar nyelven Szavazz te is! kampány. A részvételi arányt erősítheti a kötelező szavazás. Belgiumban, Bulgáriában, Cipruson, Görögországban és Luxemburgban a választásra jogosultak kötelesek részt venni a szavazáson. Befolyásolhatja a részvételt a korhatár is, a tagállamok már 16 éves kortól biztosíthatják az aktív választójogot, így járnak el például Németországban és Ausztriában, Görögországban ugyanez 17 esztendő. A legtöbb tagállamban, így hazánkban is a hagyományos modell szerint, a tizennyolcadik életév betöltésétől szavazhatnak az állampolgárok.

2011-ben Magyarország már ellátta az Európai Unió Tanácsa soros elnöki tisztségével járó feladatokat. A magyar elnökség a brit kilépéssel a korábbi ütemtervnél most korábbra került. Elnökségi triókban készülnek a tagállamok a féléves elnökségeikre, 18 hónapos programot állítanak össze. A tizenhárom év után ismétlődő spanyol-belga-magyar együttműködésben már a magyar félévre kijelölt súlypontok is ismertek: versenyképesség erősítése, demográfiai kihívások, bővítési folyamat előmozdítása, illegális migráció, védelempolitika erősítése, kohéziós politika jövője és a 2025. évi költségvetés előkészítése. Ez nem sorrend, ezek nem prioritások, utóbbiak majd a minden szakpolitikára kiterjedő programban lehetnek. A következő triót a magyar elnökséget követően 2025. január 1-jétől Lengyelország, Dánia és Ciprus alkotja majd.

Az uniós alsóbb szervezeti egységek, testületek üléseiből kettőezernél is többet kell elnökölnie félév alatt Magyarországnak. A félévet szűkebben is számíthatjuk, a választásra, a nyárra és a decemberi időszakra tekintettel a féléves munkát mindössze négy és fél hónap alatt kell elvégezni. Több mint kilencszáz fő képzése már 2023-ban megkezdődött. Magyarország felhasználja a 2011-es elnöksége idején szerezett tapasztalatait.

A kerekasztal-beszélgetésen Szabó Csilla az Európai Szolidaritási Testületről, a fiatalok önkéntes nemzetközi lehetőségeiről beszélt. Árvai Péter az Európai Bizottság és Magyarország közötti vita által 2022. decembertől érintett Erasmus-programot is egyébként jól kiegészítő új konstrukcióról, a Pannónia Ösztöndíj Programról adott rövid tájékoztatást. Utóbbi az Erasmusnál magasabb ösztöndíjat és teljes kreditbefogadást jelent. Árvai hangsúlyozta, hogy sokan céloznak meg európai világvárosokat, eredménytelenség esetén pedig elfordulhatnak az ösztöndíjprogramoktól, de „nemcsak világvárosba érdemes elmenni”, ahogy a külföldieknek is kiváló helyszín Pécs, tökéletes helyszíne lehet egy külföldi ösztöndíjnak egy európai közepes város is.

A kilencven százalékot meghaladóan diákokkal, hallgatókkal megtelt konferenciateremből a kerekasztal-beszélgetés után 13 órától szendvicsebéddel várták a szervezők a résztvevőket.

Gesztenyefa fiatalító metszése

Az iskolai étkező közelében, a bogádi Béke térről egy magántulajdonú ingatlan tetőhéjazata fölé növekedett idős gesztenyefa visszametszését rendelte meg a helyi önkormányzat. 2024. február 29-én késő délelőtt érkezett szakember kosaras emelőautóval, visszametszette a fa ágait és a szükséges helyeken kezelte is a vágással érintett felületeket.

Bogádon is toboroz a rendőrség

2024. február 29-én 10.00 és 11.00 óra között a Pécsi Rendőrkapitányság a Bogád, Kossuth utca 86. szám alatti önkormányzati tárgyalóhelyiségben közbiztonsági rendőrjárőr, határvadász és iskolaőr szakterületek állománybővítése céljából toborzást tart. Minden érdeklődőt várnak.

Egységcsomag februárban a húsüzemtől

2024. február 15-én (csütörtökön) és február 16-án (pénteken) 9.00 és 11.00 között a Bogád-Hús Kft. a helyi húsüzem irodájánál 5.000 forint körüli összegért a következő tartalommal kínál bogádi és romonyai lakosoknak februári egységcsomagot:

[1] bácskai hurka (1 db), [2] nyelves disznósajt szelet (1 db), [3] parasztkolbász (1 csomag), [4] parasztmájas (1 db), [5] rácsos szívsonka szelet (1 db), [6] szeletelt szívsonka (1 csomag, 200 gramm) és [7] virsli (1 csomag).

Matrica mellett üríti ki a kommunális edényeket a szolgáltató

A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. levélben a kommunális edények Dél-Dunántúli Kommunális Szolgáltató NKft. általi ürítéséhez szükséges matricákat ügyfeleinek elküldte. A matricák kihelyezése a kommunális gyűjtőedényekre kötelező. Matrica hiányában a szolgáltató az edény tartalmát nem szállítja el.

Az edényekben maradt a szelektív hulladék a Rákóczi utcában

A Dél-dunántúli Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. 2024. január 25-ei szelektív gyűjtőjárata nem hajtott tovább a félpályás útzárnál a bogádi Rákóczi utcában, így az érintett szakaszon nem került sor a gyűjtőedények ürítésére. Az önkormányzat lakossági bejelentésre megkereste a szolgáltatót. A szelektív gyűjtőjármű mérete meghaladja a kommunális járműét, a múlt csütörtöki félpályás útfelbontást követően szűkösebb lett a hely és a munkagödör közelében kockázatosnak tartotta a sofőr az áthajtást. A szolgáltató a következő szelektív járat időpontjában az érintett háztartások megtelt edényei mellé – lehetőleg átlátszó – zsákban kihelyezett szelektív szemetet is elszállítja.

2024. január 26-án (pénteken) terv szerint a kommunális gyűjtőjárat érkezik. Abban az esetben, ha a szállításra nem kerülne sor, a szelektív megoldással megegyezően jövő hét pénteken a zsákban kitett kommunális hulladékot is elviszi a Dél-Kom NKft. Megértésüket a szolgáltató nevében is köszönjük.

Teljes útzár lesz a Rákóczi utcában

2024. január 18-án a Közműépker Kft. megkezdte a Bogád, Rákóczi utca 7. szám előtti ismeretlen eredetű üreg, pince feltárását. Láthatóvá vált, hogy félpályás útzár mellett egynapos munkával a helyreállítás nem végezhető el, a vájat akár a szemközti ingatlanig is húzódhat. A hulladékszállítás zavartalansága érdekében a kivitelező a munkagödröt még aznap visszatemette.

A teljes útzár mellett végzett helyreállítás egy-három munkanapot vehet igénybe, az időtartam bizonytalanságára és arra is tekintettel, hogy több mint húsz lakóingatlant nem lehet majd megközelíteni, döntött úgy a képviselő-testület három eltérő lehetséges műszaki tartalom ismeretében, hogy a Rákóczi utca Nagykozár felé haladó külterületi folytatását zúzalékkal teszi járhatóvá és az útzár idejére a nagykozári sportöltözőnél lévő sorompó kinyitását kéri.

A lovardáig vezető alsó szakasz járhatóbb állapotban van. A szilárd burkolattal már nem rendelkező út sáros, személyautóval sokszor járhatatlan felső szakaszát a mai napon a bogádi Vikkfa Kft. zúzalékkal terítette le.

2024. január 29-én (hétfőn) reggel a Közműépker Kft. visszatér a munkaterületre és teljes útzár mellett végzi a feltárást. Járműveikkel 8.00 óráig a megszokott útvonalon, ezt követően a nagykozári Jegenye utca felé közlekedhetnek. A munka hétfői kezdésével legkésőbb szerda esti befejezést tervezünk, reméljük, hogy a hulladékszállítás csütörtöki, pénteki napjaira helyreáll a forgalmi rend.

Bármilyen változásról további tájékoztatást adunk. Megértésüket köszönjük.

Fényképek a 2023. decemberi adventi ablakokról

2023. decemberben huszonnégy adventi ablak nyílt Bogádon, esténként többen is sétát tettek és fényképeket készítettek a díszítésekről. A játék során hiánytalan válogatást Vajda Kinga, Anisity-Rokolya Krisztina és Kovács Zsófia küldött vissza.

Az önkormányzat munkatársa hamarosan minden játékost meglepetéssel keres fel. A díszítőknek és minden eredményes vadásznak ezúton is gratulálunk!

Fotóválogatás mp4 formátumban.

Síoktatás Bogádon

Alsóvenyet dűlőben vásárolt telket a SÍ-ELEK Szabadidős Kft. azzal a céllal, hogy szekszárdi központjától a pécsi ügyfelek számottevő arányára is tekintettel Baranya vármegye székhelyéhez közelebbi helyszínen kihelyezett síoktatást, edzéseket tarthasson.

2024. január 16-án 11.00 és 14.00 óra között a bogádi Berze Nagy János Általános Iskola diákjait két turnusban fogadták, majd a gazdasági társaság egyik ügyvezetőjével a helyi önkormányzat a közösség előnyét szolgáló együttműködési lehetőségről is egyeztetett a Bogádi Közös Önkormányzati Hivatalban.

A helyi önkormányzat örömmel vette, hogy a községben talált megfelelő helyszínt a síoktatással foglalkozó cég, a tulajdonossal az iskolás diákok jövőbeni lehetőségei mellett a helyszín megközelíthetőségéről, parkolási lehetőségekről is beszéltek. A társaság ügyvezetője kiemelte, hogy a térségből várt ügyfelek mellett a helyi iskolásokra a jövőben is szívesen fordítanak figyelmet.

A műanyag pályafelület nem található meg folyamatosan a területen, azt csak oktatások alkalmával szállítják és helyezik ki. A sípályán üzletszerű tevékenységet 2024. márciustól terveznek, egyidőben egyszerre néhány vendéggel foglalkoznak, így a dűlőben alkalomszerűen is mérsékelt gépjárműforgalomra lehet számítani. Az ügyfeleket telken belüli parkolóhelyekkel várják.

A Dunántúli Napló 2024. január 17-én megjelent számában Medjesi-Tóth Viktória újságíró tollából olvashatnak cikket, amelyet a Bogád Község Önkormányzata Facebook-oldalon 2023. január 18-án megosztottunk.