Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Orgonakoncert volt a templomban

Szamosi Szabolcs (1970) Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, a pécsi bazilika orgonistája, karnagya, zenei vezetője és a Pécsi Egyházmegyei Kántorképző igazgatója (1994-2013) volt. 2010-től a Filharmónia Dél-Dunántúl Nonprofit Kft., 2013-tól a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezetője. 2020-tól a szegedi dóm zeneigazgatója.

Szamosi Szabolcs 2022. december 18-án 16 órától a bogádi római katolikus templomban adott orgonakoncertet. Az előadás során gyermeke, Szamosi Benedek Szabolcs (2013) orgonakíséret mellett hegedűn játszott.

Zord időjárás mellett, a labdarúgó-világbajnokság döntőjével egyidőben is megtelt a bogádi templom, kilencvennél is többen hallgatták a koncertet. Szamosi Szabolcs orgonaművész Szata Zsolt kántor, önkormányzati képviselő meghívására érkezett Bogádra, térítés nélkül tartott előadást, az egyházközség és a helyi önkormányzat közös ajándékkal készült.

A Romonyai Német Nemzetiségi Önkormányzat is meglepetéssel várta az érdeklődőket, Gál Erzsébet korábbi romonyai, pécsi festőművész bemutatta karácsonyra 120×80-as méretben készült, Jézus születése című olajfestményét.