Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Egyéb kategória

Vasárnap jön a könyvtárbusz

A Csorba Győző Könyvtár mozgókönyvtára 2021. május 30-án (vasárnap) 8.15 és 10.15 között Bogádra látogat.

A könyvtárbusz a Bogádi Közös Önkormányzati Hivatal (7742 Bogád, Virág utca 10.) parkolójában várja az olvasókat, technikai okok miatt előfordulhat, hogy tíz-tizenöt perces késéssel érkezik.

Nyílt töréssel vitték el a sérült gólyát

Néhány napja megsérült a Bogádon fészket készítő egyik gólya. A sérült gólyákat általában áramütés éri, kábellel áramütés nélkül találkoznak, vagy megküzdenek másik gólyával. Ma dél körül még két gólya vitorlázott egymás mellett Bogádon, az egyik vélhetően a sérült gólya volt. Befogni csak legyengült madarat lehet, amíg ereje van, elrepül és amíg repülni képes, addig táplálkozik. Befogáskor egy gólya már nagyon gyenge és ha menhelyre kerül, felépülését követően nem tér vissza korábbi helyére. Kiemelten súlyos sérüléssel a legnagyobb odafigyelés mellett menhelyen sem tudnak rajta segíteni. Amíg egy gólya nagyobb távokat repül, nem kell befogni, a sérült gólyának pihenésre van szüksége, nem várja ember társaságát. Az űzött gólya fáradtabb lesz attól, hogy többször kísérlik meg elfogni. A munkaidőn túl, esti órákban befogott madarat menhelyen általában csak másnap tudják fogadni. A bogádi gólyát hetek óta figyeli a természetvédelmi őr, az áramszolgáltató munkatársai pedig rendszeresen ellenőrzik a fészekkel érintett hálózatszakaszt. A sérült gólya teljes napszakos megfigyelésére pénteken sor került volna, a mozgásából levont következtetéssel biztos döntést lehetett volna hozni jövőjéről.

A sérült bogádi gólya ma este nyílt lábtöréssel került a természetvédelmi őrhöz, teljes felépülésére kevés esély maradt, már nem lesz egészséges madár. A természetvédelmi őr több példát látott már arra, hogy egy fészkét tovább építő magányos gólya új társat talált magának, erre helyben is remény van. A bogádi gólyák fiatal párt alkottak, tojást rakni, költeni idén már késő lett volna, fiókákra jövőre lehetett volna számítani.

A gólyákat sok baleset éri, számuk egyre csökken, a leggyakoribb gondot a légkábelek jelentik. Egy-egy természetvédelmi őr által felügyelt területen évente akár négy-öt sérült gólyát is begyűjtenek. Ha ismét gólyák érkeznek Bogádra, csak megerősíteni tudjuk azt, hogy távolból, türelemmel kell őket figyelni, akkor is, ha sérült egyed van a madarak között. A madarak bajban is sokáig életképesek, amíg ha nehezen is, de repülnek és mozognak, marad idő akár napokon át tartó megfigyelésükre, megfelelő döntés meghozatalára, szakszerű beavatkozásra.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén nyolc természetvédelmi tájegység található, a tájegységeket természetvédelmi őrkerületek alkotják. Bogád egy negyven településből álló őrkerülethez tartozik.

Minden segítő szándékot a szakemberek nevében ezúton is köszönünk.

Vadgesztenyefa dőlt ki a temetőben

2021. május 23-án kora este elektronikus úton és telefonon is jelzés érkezett a helyi önkormányzathoz, a köztemetőnél vadgesztenyefa dőlt az útra. Pünkösd vasárnap a délutáni viharos szél a ravatalozónál lévő idős fát gyökerestől kifordította, személyi sérülés nem történt, az anyagi kár nem jelentős. A temető kerítése megtartotta a fa törzsét, csak kisebb mértékben károsodtak záró betonelemei. A műhely három munkatársa 19 órakor megkezdte a fa bontását, 21 óra előtt sikerült befejezni a munkát, szabaddá tenni és meg is tisztítani az utat. A faágakat, a törzs bontott részét az útpadkán helyezték el, a zöldhulladék elszállítására csak később kerül sor. A vihar egy közeli magánterületen lévő idős fűzfát sem kímélt, tövénél törte el azt.

Gólyák Bogádon

A községben néhány éve gólyák próbáltak fészket építeni a Kossuth utca 40. számú ház közelében, a villanyoszlopra helyezett tartón már nem folytatták a munkát, Romonya központjában leltek otthonra.

2021. májusban ismét fészek építésére tesznek kísérletet gólyák, az elmúlt napokban több oszlopon is feltűntek, egy oszlopon fészekkezdemény is látható. A madarak maguk választanak helyet, a gólyák mozgását a természetvédelmi őr is figyelemmel kíséri.

Ősszel a gólyák távozása után az E.On Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. saját költségén tartót helyez a választott oszlopra és fészekkezdeménnyel segíti a madarak jövő tavaszi visszatérését. Az érintett hálózatszakaszt a szolgáltató figyeli és üzemzavar veszélye esetén a természetvédelmi hatósággal közösen tesznek lépéseket a gólyák biztonsága és a megfelelő szolgáltatás érdekében.

A gólyák megzavarása, fémtartó előzetesen történő kihelyezése szakemberek tapasztalata szerint nem jár eredménnyel. Figyeljék türelemmel a madarakat, talán Bogádon találják meg a fészkük számára megfelelő helyet.

Felelős állattartás elősegítése

A felelős állattartás elősegítésére jelent meg pályázati felhívás Magyar Falu Programban. Ötezer főt meg nem haladó állandó lakossal rendelkező települések helyi önkormányzatai a község lakóinak tulajdonában lévő kutyák és macskák állatorvos által végzett ivartalanítására, veszettség elleni oltására és mikrochippel / transzponderrel történő megjelölésére pályázhatnak legfeljebb 1.500.000 forint összegben.

Bogád Község Önkormányzata az állattartók körében igényfelmérést végez, a mellékelt űrlap benyújtására 2021. június 4-ig van lehetőség. Kérjük, hogy kitöltést követően a Bogádi Közös Önkormányzati Hivatal (7742 Bogád, Virág utca 10.) bejáratánál lévő gyűjtőládában eredeti példányt helyezzenek el.

A helyi önkormányzat összesíti az igényeket, 2021. június 19. és július 18. között pályázatot nyújt be, nyertes pályázat esetén a lakossági igények kielégítésére az elnyert támogatás terhére beérkezési sorrend szerint 2022 tavaszán kerülhet sor.

Letölthető igényfelmérő lap

Útzár lesz a nagykozári Hajnal utcában

Nagykozár Község Önkormányzata felújítja a Hajnal utcát, a munkálatok 2021. május 17-én kezdődnek.

A közlekedést munkagépek lassíthatják, szakaszos és teljes útzárra is számítani lehet.

A felújítás időjárástól függően legalább három napot vesz igénybe. Reggeli csúcsidőszakban, körülbelül 8 óra 15 percig zavartalan lesz a haladás, a napközbeni használatot azonban mellőzni célszerű.

A térség járművel közlekedő lakóinak türelmét ezúton is köszönik.

Megújult a művelődési ház alsó szintje

2021. április 29-én 15 órakor a helyi önkormányzat műszaki átadás-átvételi eljárás során átvette a vállalkozótól a művelődési ház felújított alagsorát.

A felújításhoz Magyar Falu Program Közösségi tér ki-/átalakítás és foglalkoztatás című pályázati felhíváson 15.872.726 forint támogatást nyert a helyi önkormányzat.

Bogád Község Önkormányzata a Pécsváradi Építő Kft.-vel kötött vállalkozási szerződést, a vállalkozói díj bruttó 18.433.285 forint volt. A terveket Kis János (K.L.M.V. Csoport Kft.) készítette, a műszaki ellenőri tevékenységet Michelisz József végezte.

Az alagsor egyik helyiségét az általános iskola kérésének megfelelően készítették el, egyéb közösségi célok mellett így csoportbontásra, szűkebb körben testnevelés oktatására is alkalmas teret alakítottak ki. Az intézményt százhatvannyolc diák látogatja.

Újraindulhat a könyvtárbusz

A Csorba Győző Könyvtár a könyvtárbusz szolgáltatás újraindulásáról tájékoztatta a helyi önkormányzatot. A szolgáltatás várhatóan a 2021. május 10-ével kezdődő héttől vehető igénybe és az éves menetrend szerint haladhat.

A könyvtárbusz 2021. május 12-én (szerdán) 14.30 és 16.30 között látogat Bogádra. A busz a Bogádi Közös Önkormányzati Hivatal (7742 Bogád, Virág utca 10.) parkolójában várja az olvasókat.

Újabb tíz virágtartó készült a műhelyben

2020 tavaszára tizenkettő virágláda készült a helyi önkormányzat műhelyében, amelyet 2020. áprilisban előzetes jelentkezések alapján kihelyeztünk. 2021-ben újabb tíz virágládát véstek faanyagból az önkormányzati dolgozók, egy népszerű közösségi oldalon tavaly jelzett összesen tizennyolc igényből 2021. április 23-án tíz kérésnek sikerült eleget tenni, a romonyai mezőgazdasági munkagéppel a bogádi műhelyvezető egy körben házhoz szállította a fából készült virágtartókat. Beültetésüket, gondozásukat előre is köszönjük. Ha más elfoglaltság miatt egyes háztartások a gondozást nem tudják már vállalni, kérjük jelezzék és a helyi önkormányzat a ládát más helyszínre szállítja.

Gyorsabb oltási adminisztráció

Dr. Lovász Lilian háziorvos és Szatmári Gabriella asszisztens rövid szöveges üzenetben (SMS) várja a nagykozári háziorvosi körzet oltásra regisztrált és vakcinát még fel nem vett pácienseit, hogy jelezzék, mely vakciná(ka)t fogadják el, így csökkentve a hívások számát és hatékonyabbá téve a szervezést.

Rövid szöveges üzenetben a vakcina megnevezését (vakcinák megnevezéseit) és a páciens nevét, kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségét a következő számokra küldhetik:

(20) 480 0272 vagy (30) 676 6449.

A háziorvos csak a megadott vakcina rendelkezésre állásakor keresi meg a regisztrált személyt.

A következő oltóanyagok megjelölésére van lehetőség:

AstraZeneca
Moderna
Pfizer/BioNTech
Sinopharm
Szputnyik V

Dr. Lovász Lilian nevében az együttműködést köszönjük.