Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Nap: 2021. május 29.

Üres a gólyafészek

A Bogádon 2021. május 25-én (kedden) már lábsérüléssel vitorlázó, május 27-én (csütörtökön) kora este befogott sérült gólya túlélte az éjszakát, pénteken kora reggel menhelyre került, ahol alaposan megvizsgálták a legyengült madarat, az élettel összeegyeztethetetlen sérülései voltak, megmentésére nem volt remény.

Legnagyobb valószínűséggel kábelnek repült, nem szükséges áramütés ahhoz, hogy az akár 50 km/h-val haladó madár végzetes sérülést szerezzen, amelynek kockázatát egy vihar is jelentősen növelheti.

A fészekkezdeményben kis eséllyel vannak tojások. Ha a fiatal pár mégis rakott volna néhány tojást és a sérült gólya párja a fészket elhagyta, a tojások költésére már nem kerül sor.

Kérjük figyeljék a fészket, ha gólya látogatja, jelezzék a helyi önkormányzatnak vagy a nemzeti park igazgatóságnak.

Minden eddigi közreműködést a szakemberek nevében is köszönünk.

(A fényképen a bogádi fészekkezdemény látható korábbi állapotában, még 2021. május 20-án.)