Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Hónap: 2022 július

Kilencvenöt éves lett Muka Jánosné

2022. július 27-én töltötte be kilencvenötödik életévét Muka Jánosné bogádi lakos. A születésnapi jubileum központi emléklapját virágcsokor mellett a község polgármestere személyesen adta át a bogádi Naposdombon élő Anna néninek.

Muka Jánosné 1927-ben a Hunyad megyei Lónyaytelepen (Petrilla, Románia) született, Lupényban (Lupeni, Románia) élt és 1940. október 29-én Lökősházán át érkezett Magyarországra. Balatonszárszón, Fonyódon, Pécsen lakott, a baranyai megyeszékhelyről családtagjaival költözött Bogádra. Kesztyűvarrónőként még nyugdíj mellett is sokáig dolgozott.

Anna néninek két gyermeke született, négy unokája, nyolc dédunokája és három ükunokája van.

Gratulálunk és kívánunk neki további jó egészséget!

Nevezés a XVII. Bogádi Falunap főzőversenyére

2022. augusztus 6-án falunapot tartanak Bogádon. A XVII. Bogádi Falunapon főzőverseny is lesz, az első tizenöt jelentkező csapat térítés nélkül 2.5 kg-os húscsomagot (Bogád-Hús Kft.) vehet át. A nevezéseket a mellékelt hirdetményen megjelölt elérhetőségeken 2022. augusztus 3-án 10.00 óráig várja a helyi önkormányzat. A falunap részletes programjáról hamarosan önálló plakáton olvashatnak.

Író – olvasó találkozó a könyvtárbuszon

2022. július 24-én (vasárnap) 8.15 és 10.15 között Bogádra látogat a Csorba Győző Könyvtár mozgókönyvtár busza, a szolgáltatást a Bogádi Közös Önkormányzati Hivatal parkolójában (7742 Bogád, Virág utca 10.) vehetik igénybe.

A Csorba Győző Könyvtár hétvégére meglepetéssel készült és a busszal Halász Margit prózaíró is Bogádra látogat. Halász Margit július végéig ösztöndíjasként vesz részt a Zsolnay Negyed írórezidencia programjában és új regényén dolgozik. Döntően felnőttek részére ír prózát, de korábban már két ifjúsági regénye is megjelent.

Jómadarak pácban (2018) című gyermekművéhez kreatív irodalmi foglalkozás, természet- és madárvédő anyag kapcsolódik. A Hetvenhét vörös bárány (2020) című műben magyar és skót népmeséket dolgoz fel újra a szerző.

Halász Margittal 2022. július 24-én 9 órától találkozhatnak a gyermekek Bogádon, az interaktív program totóval zárul, a program résztvevői közül néhányan ajándékkötetben is részesülnek. Szeretettel várnak minden fiatalt és kísérőiket vasárnap reggel a közös hivatal Virág utcai parkolójában a könyvtárbuszon.

Közművelődési tevékenység a mikrotérségben

A Nemzeti Művelődési Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. 2021 nyarán „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” néven indított programot, amelynek keretében a közösségek újjáélesztését, új közösségek létrehozását célzó pályázatot hirdetett szakkörök indítására. A pályázat keretében hatféle szakköri tevékenység közül lehetett választani: gyöngyfűzés, csipkeverés, hímzés, nemezelés, vesszőfonás és mézeskalács-készítés. Bogád, Pereked és Romonya települések pályázatainak támogató elbírálását követően mindhárom község egy-egy tevékenység indításához öt-öt fő részére nyert alapanyagot és eszközöket. Bogádon hímzőkör alakult, Romonyán gyöngyöt fűztek a résztvevők, Perekeden a vesszőfonást sajátíthatták el a szakkörösök. A három falu közművelődési munkatársaként és a szakkörök szervezőjeként Godóné Török Eszter megtapasztalhatta a közösségek erejét. „Fantasztikus volt átélni, ahogyan a különböző korosztályokba tartozók együtt, egymást segítve, türelemmel, humorral dolgoznak, alkotnak. A legfiatalabb tag tizenkét éves volt, a legidősebb betöltötte már a nyolcvanat. Az első alkalmak nagy várakozással, apróbb nehézségekkel indultak, a kis csoportok mégis lelkesen vettek részt a foglalkozásokon és heti rendszerességgel sorra kerültek ki kezeik közül az újabb és újabb alkotások. Ha nem is sikerült jól elsőre egy-egy munkadarab, mindenki a magáénak érezte, örömmel tartottak kezükben egy-egy elkészült párnahuzatot, ékszert, kosarat.

A munkát a közösségépítés, a népi hagyományok átadása céljából a pandémia időszakában indult aszakkör.hu felület is segítette, online szakköri anyagokkal, egy-egy munkafolyamat bemutatásával otthon is bárki elkészítheti a bemutatott darabokat. „A foglalkozások nemcsak az adott témában gazdagítottak, munka közben is sok témát érintettünk: kertészkedtünk, befőztünk, közös programokat szerveztünk, tapasztalatokat cseréltünk, sokszor egyszerűen csak megvitattuk az élet dolgait. Ha az öltés nem is a legszebb, ha a gyöngyből eggyel több vagy kevesebb is lett, ha az ovális kosár babformájú lett, engem mégis büszkeséggel tölt el, hogy mindennek részese lehettem.” – tette hozzá Godóné Török Eszter.

A szakkörök anyagait kiállításokon mutatják be. 2022. július 5-én Romonyán Miklós Dezső polgármester megnyitotta az első kiállítást, amelyre a Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Megyei Igazgatóságának képviseletében Kolat Irén és Cserép Vivien is ellátogatott. A település vezetője elismerően beszélt a munkáról és a helyi önkormányzat további támogatásáról biztosította a közösséget.

Kolat Irén tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a kiállítás nem zárja le a szakköri tevékenységet, idén újra kiírásra került a „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program, ezúttal tizenöt témában várják majd a jelentkezéseket.

2022. augusztus 6-án a XVII. Bogádi Falunap alkalmával a hímzőkör munkáit bemutató kiállítás nyílik. 2022. augusztus 27-én a III. Perekedi Családi és Gasztrofesztiválon a vesszőfonás eredményeit tekinthetik meg az érdeklődök.

Óvodapedagógust keres a Romonyai Óvoda

Határozatlan időre óvodapedagógust keres a Romonyai Óvoda, a német nemzetiségi óvodapedagógus végzettség előnyt jelent. A pályázattal kapcsolatban további információt a (30) 277 9110-es telefonszámon, a romonya.ovoda@index.hu vagy a romonyaovi@gmail.com elektronikus címen kérhetnek.

Harmadfokú hőségriasztás

A Nemzeti Népegészségügyi Központ Országos Tisztifőorvosa 2022. július 20. 0:00 órától 2022. július 23. 24:00 óráig III. fokú hőségriasztást rendelt el az ország teljes területére. A hőségriasztás alatt célszerű a lakások hűtése, nappal sötétítése, éjjel szellőztetése. Válasszanak megfelelő, könnyű ruházatot. Rendszeresen fogyasszanak ivóvizet, keressék fel a közkutakat, a folyadékbevitel javasolt napi mértéke 2.5 – 3 liter. 11:00 és 15:00 óra között kerüljék a fizikai munkát, szabadtéri sportolást. Fordítsanak figyelmet a gyermekekre, idősekre, kismamákra, túlsúllyal küzdőkre, szív és érrendszeri megbetegedésben szenvedőkre.

Álláshely a Nagykozári Óvodában

Határozott időre óvodapedagógust keresnek a Nagykozári Óvodában. A kötelezően előírt végzettség mellett a horvát nemzetiségi óvodapedagógusi végzettség, a horvát nyelv ismerete vagy horvát nyelvből szerzett nyelvvizsga előnyt jelent.

2022. július 31-ig várják a jelentkezéseket, a munkavégzés kezdete: 2022. szeptember 1., elektronikus úton a nagykozariovoda@gmail.com címen, postai úton vagy személyesen a 7741 Nagykozár, Kossuth utca 17. szám alatt fogadják a pályázatokat. Telefon: +36303780641; +3672473592.