Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Egyéb kategória

Rendben zajlott a Gólya utca műszaki átadása

2020. november 16-án 15 óra 30 perctől megkezdődött a Gólya utca felújításának műszaki-átadás átvétele. Müller Attila műszaki ellenőr, Pfeffer József polgármester és Piry Róbert, a kivitelező P-R Útépítő Kft. ügyvezetője további feltételek rögzítése nélkül készítették el a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvet, a kivitelező megfelelően teljesített, az út megfelelő hosszban és műszaki tartalommal került felújításra, a mart aszfalt padka egyes szakaszokon a vártnál is szélesebben készült el. A helyi önkormányzat a Magyar Falu Program 13 millió forintot is meghaladó támogatásából elkészült munkát átvette.

A kopóréteg terítésével elkészült az aszfaltozás a Gólya utcában

Elkészült a Gólya utca első szakaszának aszfaltozása, a tulajdonosok és a kivitelező közötti egyeztetések alapján több kapubejáró is megújult.

A kivitelező holnaptól fél méter szélességben mart aszfalt padkát illeszt az elkészült útfelülethez, a szilárd burkolattal el nem látott kapubejárók tulajdonosai is számíthatnak arra, hogy legalább fél méter szélességben mart aszfalttal fedik bejárójukat.

A Gólya utcára 19 órától lehet ráhajtani, a helyi önkormányzat a szalagokat eltávolítja.

Szomorúan tapasztaltuk, hogy a szalagok kifüggesztését követően néhány személyautó többszöri tájékoztatás mellett is az útra hajtott. A novemberi időjárásra tekintettel eséllyel bízunk abban, hogy az útfelületben nem hagytak később észlelhető nyomot.

A padkakészítés várhatóan szombaton vagy hétfőn fejeződik be. Köszönjük türelmüket.

Kötelező közterületi maszkhasználat Pécsen

A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10.) Korm.rendelet alapján 10.000 fő feletti településeken kötelező a maszkviselés. A polgármester feladata azon közterületek meghatározása, ahol a maszk használata kötelező.

Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere a mai napon közzétette oldalán a közterületi maszkhasználatról alkotott helyi rendelet legfontosabb rendelkezéseit.

Három park és egyes mecseki területek kivételével a mai naptól kötelező a maszkhasználat a pécsi közterületeken.

A kivételt képező területeken is ajánlott a maszkviselés.

Vigyázzunk egymásra Pécsen is!

Ismét szünetel a könyvtári szolgáltatás

A Csorba Győző Könyvtár a koronavírus terjedésére tekintettel székhelyén, fiókkönyvtáraiban és könyvtárbuszával szünetelteti szolgáltatását.

A korábban beiratkozott olvasók részére a konyvtarbusz@csgyk.hu elektronikus címen igényelt köteteket a településekre szállítja. A kölcsönzési limit olvasónként öt dokumentum. A korábban kölcsönzött és elektronikus úton igényelt köteteket a könyvtárbusz szolgáltatás újraindulását követően kell visszavinni.

A Csorba Győző Könyvtár a bogádi olvasók részére a Bogádi Közös Önkormányzati Hivatalhoz (7742 Bogád, Virág utca 10.) kézbesíti az elektronikus úton kért könyveket.

Kötetek kereséséhez nyújt segítséget a következő link: https://bkszr.csgyk.hu/kereses

A kötetek átvételére hétfőtől péntekig 8.00 és 12.00 között személyesen van lehetőség, a közös hivatal munkatársa a bejárattól jobbra található ablakon tett jelzést követően azokat az olvasónak kiadja. Idősebb vagy mozgásában akadályozott olvasó részére a helyi önkormányzat a házhoz szállításban kérésre (72 473 390) segítséget nyújt.

A könyvtár egy kisebb busszal 2020. november 23-án (hétfőn) 10.00 és 11.00 között kivételes szolgáltatást nyújt Bogádon, a közös hivatal parkolójába látogat. A megrendelt kötetek átvételi lehetősége mellett a jármű kapacitásától függően kölcsönözhető könyvállományt is magával hoz, amelyből az olvasó válogathat.

Összefoglaló a legújabb védelmi intézkedésekről

Megjelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10.) Kormányrendelet, rendelkezései 2020. november 11-től lépnek hatályba.

20 óra és 5 óra között az (1) igazolt munkavégzés, (2) egészségkárosodással, súlyos kárral fenyegető helyzet és életvédelmi cél, (3) lakóhely/tartózkodási hely/szálláshely 500 méteres körzetében végzett kutyasétáltatás és (4) versenyszerű sportolással összefüggő cél kivételével kijárási tilalom van, mindenki köteles lakóhelyén/tartózkodási helyén/szálláshelyén tartózkodni. 20 órára már otthonukban kell lenniük. Az üzletek a benzinkutak és gyógyszertárak kivételével 19 órakor bezárnak, másnap reggel 5 órakor nyithatnak ki.

Minden gyülekezés tilos. Rendezvényt, gyűlést szervezni és tartani, helyszínén tartózkodni tilos.

A szabadidős létesítmények (különösen fitneszterem, fedett uszoda, múzeum, könyvtár, mozi, állatkert és korcsolyapálya) használata tilos.

Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ideértve a kulturális eseményeket és a karácsonyi vásárt. A vallási közösség az általános szabályokkal összhangban határozza meg szertartásainak magatartási szabályait.

A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. Az egyéni szabadtéri sportok (különösen futás, gyaloglás, kerékpározás) gyakorlása engedélyezett. A csapatsportok (különösen labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, röplabda, jégkorong) gyakorlása tilos, kivételt a sportról szóló törvény hatálya alá tartozó versenyszerűen sportolók részére tartott edzés vagy sportrendezvény képez.

Magán és családi rendezvény 10 főig engedélyezett, esküvő a házasulók mellett csak az anyakönyvvezető vagy szertartásvezető, a tanú, szülő, nagyszülő, gyermek és testvér részvételével, lakodalom nélkül tartható. Temetésen legfeljebb 50 fő vehet részt.

A maszkviselés korábbi előírásai hatályban maradnak, a kötelezettség bővül. A 10.000 főnél nagyobb település polgármestere által meghatározott közterületen is kötelező a maszkviselés, sporttevékenység során, parkokban, zöldterületen viselése nem tehető kötelezővé.

A bölcsődék, óvodák, általános iskolák nyitva lesznek. Dolgozóikat hetente tesztelni kell. Kilencedik osztálytól magasabb szinten a középiskolai oktatás, főiskolai és egyetemi oktatás digitális munkarendre tér át. A középfokú intézmények kollégiumai az igazgató döntése szerint működnek, a felsőfokú intézmények kollégiumai bezárnak. A kórházak és szociális intézmények dolgozóit is hetente tesztelni kell.

A szállodák csak gazdasági, oktatási, üzleti céllal érkező vendégeket fogadhatnak, turistákat nem.

A vendéglátó üzletek az egészségügyi intézmények, munkahelyi és nevelési-oktatási intézmények étkezői, menzái kivételével bezárnak. A vendéglátó üzletben tartósan csak a személyzet tartózkodhat, szolgáltatás nyújtása kizárólag elvitelre történhet.

A Magyar Honvédség segíti a rendőri és katasztrófavédelmi szervek munkáját, közreműködik a védelmi intézkedések betartásának ellenőrzésében és közterületi járőrszolgálatot lát el.

A rendelkezések megszegésének jogkövetkezményei: 100.000 forinttól 1.000.000 forintig terjedő pénzbírság szabható ki és/vagy helyiség, terület, intézmény, helyszín egy naptól egy évig terjedő időtartamra ideiglenesen bezárható.

Ha az üzemeltető vagy alkalmazottja távozásra szólította fel a jogsértő személyt vagy ha az a felszólításnak nem tett eleget és az üzemeltető vagy alkalmazottja értesítette a rendőrséget, a jogkövetkezmény az üzemeltetővel, alkalmazottjával szemben nem alkalmazható.

Holnap aszfaltoznak a Gólya utcában

A mai napon padkanyeséssel megkezdődött a Gólya utca aszfaltozásának előkészítése. Holnap és holnapután napközben teljes útzárra lehet számítani. A járművekkel szükség szerint reggel nyolc óráig kell elhagyni a munkaterületet.

Egy éve összefogással negyven parkfát ültettek

Előkészítést követően egy éve, 2019. november 9-én a helyi önkormányzat önkéntesek jelentős csoportjával (10 millió fa) faültetést végzett. A csemetéket néhány hónap dőlését követően már érdemes volt figyelemmel kísérni, az önkormányzati dolgozók 2020. február 25-én a megfelelő irányból megtámasztották a fiatal kőriseket, hársfákat. Az összes fa megeredt, lombot eresztett. A műhely munkatársai csapadékhiányos időszakban öntözik a fákat. 2020 tavaszától az öntözést a patakhoz helyezett betonlapok lépcsőként segítik.

A közelben megvalósított két beruházás (árok- és járdafelújítás) során a fákkal ültetett terület keleti sávját munkagépek vették igénybe és a legutóbbi, 2015. tavaszi (Wolfbau Team Kft. / szennyvízberuházás) kiigazításához képest egyenetlenebbé tették. Helyi lakostól érkezett tiszta föld májusban, amelyet 2020. május 27-én a kivitelező Sztráda 92 Kft. elterített.

2020. júniusban Vidékfejlesztési Programból finanszírozott országos fásítási program keretében további kőrisfák, hársfák igénylésére törekedett a község 2020. őszi ültetéssel, amely méltó folytatása lett volna a 2019 őszén végzett munkának. Több mint ezer önkormányzat igyekezett egyidőben, online, térítés nélkül sorfákhoz jutni, versenyjelentkezéssel. Az igényléshez megadott weboldal kétszeri túlterheltségét követően a helyi önkormányzat végül a 2021. tavaszi ültetési időszakra hegyi juharból igényelt sikerrel tíz darabot, a juharfákat jövő áprilisban a temető és közút közötti területen vállalta elültetni.

Kedden kezdődik a Gólya utca felújítása

Magyar Falu Program pályázati felhívásán Bogád Község Önkormányzata 13.662.240 forint támogatást nyert a Gólya utca (1024. helyrajzi szám) első szakaszának felújítására. A helyi önkormányzat a P-R Útépítő Kft.-vel kötött kivitelezési szerződést, bruttó 13.133.578 forint összegben. A Járó Mária Szilvia által tervezett felújítás műszaki ellenőre a Fectum Bt. (Müller Attila építőmérnök) lesz.

2020. november 9-én átadják a munkaterületet, a kivitelezés várhatóan 2020. november 10-én megkezdődik. 2020. november 11-én és november 12-én napközben teljes útzár lesz a Gólya utcában. A használni tervezett járművekkel reggel 8 óráig érdemes elhagyni a munkaterületet, esti órákban van lehetőség az ismételt behajtásra. Türelmüket köszönjük.

Elszállították a lombot, nyesedéket

2020. november 2. és november 4. között a bogádi önkormányzati műhely munkatársai a tűzifának alkalmas faanyag válogatását követően a romonyai önkormányzati traktor segítségével a bogádi Béke térről és Virág utcából Pécs határába szállították a múlt héten végzett favágás után helyszínen maradt lombos ágakat, nyesedéket. A zöldhulladékot további hasznosításra a pécsi Bogádi úton térítés nélkül átvették. A műhelyvezető tíz fordulót tett a mezőgazdasági munkagéppel.